Engedd meg, hogy bemutatkozzam!

Oriskó Eszter vagyok, – közgazdász, kozmetikus, sminkes, szempilla-stylist, tréner és nemzetközi zsűritag, valamint a Lash Designer of the Year online verseny megálmodója, főszervezője.

Korábban – többek között – kereskedelmi területen is tevékenykedtem, amely ugyan a maximalista hozzáállásra megtanított, ám kevés lehetőséget kínált kreativitásom és szépérzékem kifejezésére. Mindez arra ösztönzött, hogy kipróbáljam magam egy teljesen más szakmai ágazatban is. Így kezdtem el foglalkozni a sminkeléssel és a szempilla építéssel, amelyekben az alkotás folyamatának megélése tölt el igazán örömmel, és a precíz kivitelezés elsődleges fontosságú.  

Immáron 7. éve vagyok ezen tevékenységek szerelmese és tart edzésben azóta is a folyamatos fejlődés iránti vágy. Hiszem, hogy a hitelességhez hozzátartozik a valós, több éves tapasztalat. Már a kezdetektől fogva folyamatosan jegyzetelgettem, elemezgettem a saját tapasztalataimat, a számomra érdekes szakmai kérdéseknek mindig is alaposan és nagy lelkesedéssel jártam utána, melyekből rengeteget tanultam. Így már én is magabiztosan és örömmel adhatom tovább a tudásomat a lelkes fejlődni vágyóknak.

Hálás vagyok a szakmának, hogy egyre több verseny bírájának kérnek fel, melyeken a lehető legmagasabb tudásom szerint, komolyan véve végzem el a feladatomat. 

2020-ben, majd annak sikerének örömére 2021-ben is megrendeztem a Lash Designer of the Year online szempillaépítő versenyt, melynek fő üzenete a tökéletesség.  

Mindig is az egyediségben hittem amelynek a folyamatos megújulás a legfőbb feltétele, s ez ebben a szakmában úgy gondolom, hogy elengedhetetlen. 

Mindenkinek maximális fejlődést és sikerélményt kívánok! 🙂 


Oriskó Eszter

alairas_compressed